EGY ÚJABB HÉT TELT EL szédületes gyorsasággal, és immár készen álltam hogy hivatalosan is beköltözzek az új lakásba. Miával ellentétben én nem bírom elviselni a rendetlenséget és a káoszt így azonnal nekiláttam a pakolásnak. Szinte ki se látszottam a sok doboz közül, amik csak arra vártak, hogy kipakoljak belőlük.

– Biztos, hogy nem iszol meg velem egy kávét? – kukucskál be az ajtón Mia.

– Biztos. Szeretnék minél előbb végezni, hogy aztán elmehessek edzeni. – biztatóan rámosolyogtam, hogy nehogy azt higgye, csak leakarom rázni. Mindig is fárasztónak találtam egy új barátságot felépíteni. A játszmákat, amiket le kell játszani, hogy rájöjj hogy reagál bizonyos dolgokra a másik. Mia megértően bólintott. Nem tudom mit mondhatnék még neki. Hogy milyen messzire mehetek el anélkül, hogy még több kérdés áldozata legyek. Egymásra mosolygunk, aztán Mia elindult kifelé és már hallom a kulcscsomóját megzörreni, ahogy leakasztja amikor eszembe jut valami.

– Mia! – kiálltok utána.

– Igen? – ordít vissza.

– Tudsz egy jó helyet ahol... – még mindig kiabálok, amikor észreveszem, hogy megint az szobám ajtajában áll és lehalkítom magam – Ahol ki lehet ereszteni a gőzt?

Oké, ez elég félreérthető volt. Mia zavartan néz rám én pedig tovább magyarázok.

– Londonban volt egy box terem ahová lejártam edzeni, kicsit ütögetni a zsákokat. Van itt erre felé valahol lehetőség?

Mia hirtelen megint nagyon furcsán néz rám. A tekintetéből szinte lehetetlenség olvasni.

– Had összegezzem. Jogász vagy, aki egy bárban dolgozik és dühkezelési problémái vannak ezért néha szétrúgsz pár segget? – viccelődik.

– Ez van ha apád katona volt. Muszáj legalább egy harcművészetet ismerned. – vonom meg a vállam lazán. De a terapeutám szavai jutnak eszembe.

– Rengeteg a felgyülemlett harag most önben Adrianna. Muszáj valahogy kiadnia magából, egy olyan módot találnia, amivel nem árt sem önmagának, sem másoknak.

Igen, apám volt az, aki erőltette kiskoromban a kick boxot és az önvédelem órákat, de nem ő az oka, hogy a mai napig rendszeresen űzöm ezt a sportot.

– Egész véletlen tudok, egy helyet ahol kieresztheted a gőzt. – ahogy Mia ezt mondja, ujjaival idézőjelet imitál a levegőben – A Hamilton rood-on van. Elég feltűnő, úgyhogy könnyen megtalálod és autóval csak néhány percnyire van innen.

Hálásan rámosolygok és megköszönöm a segítségét. Arra számítok, hogy ezután elmegy de még mindig ott áll az ajtóban mikor hátranézek.

– Nekem egy óra múlva előadásom lesz az egyetemen, úgyhogy azt hiszem megyek is. Ma begyalogolok. Így legalább felderítheted a lakást addig.

Oké, már is belopta magát a szívembe ez a lány.

– Jó tanulást! – köszönök el.

– Jó pakolást! – válaszolja, mire felnyögök és elhessegetem az ajtóból.

– Isten hozott, Ade. – mormoltam magamnak és a plafonra szegeztem a tekintetem.

Két óra és negyvenhárom perc múlva minden doboz üresen állt a sarokba egymásra pakolva. Elégedetten körbenéztem és megállapítottam magamban, hogy remek munkát végeztem. Viszont a sok pakolás alatt, sok időm volt gondolkodni. Ami nálam nem vezet sok jóra így most kellően frusztrált vagyok. Ideje lecsekkolni a helyet, amit Mia ajánlott. Gyorsan átöltözök az előre kikészített ruhákba amikben edzeni szoktam. Utánanéztem és mivel tényleg csak pár kilométerre van az edzőterem ahova készülök, úgy döntöttem futva teszem meg a távot. Mire odaérek a fejem már kellően kitisztult. Beléptem az épület nagy ajtaján és azonnal tudtam, hogy Mia jó helyre küldött. Ez még a Londoni edzőtermet is lepipálja. Úgy tűnik sehol egy lélek sem. Odasétálok a recepcióhoz, és várok, hogy valaki végre feltűnjön, amikor egy kopasz fejet látok megcsillanni a pult mögött és hallom, ahogy magába dörmög valamit az internet kábelekről. Áthajolok a pulton és a látvány, ami fogad egy másodpercre megdöbbent. Az ember akihez a kopasz fej tartozik még guggolva is hatalmas és az jut eszembe, a bicepszeit még Dwayne „The Rock" Johnson is megirigyelhetné. Ahogy meglát, egyből felegyenesedik, és mély hangján szólal meg.

– Barna barbiknak nem tartunk edzéseket. – ejha. Váratlan "kedvessége" meglep, de nem hagyom, hogy ezt ő is lássa.

– Én nem látom sehol sem kiírva ezt. – nézek körbe.

– Hát akkor nézz oda. – mutat a falon lévő táblára, amelyen harsogó nagybetűkkel a következő felirat állt: "A BOX TERMET CSAK HALADÓKNAK TARTJUK FENT". Alatta kisebb betűkkel egy másik terem címe állt, feltételezem azé, ami a kezdőknek van fenntartva.

Felemelt szemöldökkel nézek vissza rá.

– Nem vagyok kezdő. – mondom, olyan magabiztosan amennyire csak tudom.

A nagydarab erre felnevet.

– Hát persze barbi. Ha te mondod. – ahogy ezt mondja kisétál a pult mögül és leplezetlenül végigmér tisztes távolságból.

Elönt az idegesség és rövid mérlegelés után, arra jutok ezt a helyzetet nem tudom megoldani azzal, ha jogi szövegeléssel tömöm a pasas fejét, elmenni viszont szintén nem fogok így mielőtt tovább gondolkodnék, felé lendítem a lábam. Most legalább már abbahagyta a nevetést, és ő az aki meglepődve néz rám, aztán elszántan felém indul. Valószínűleg még nem sokan próbálták meg felrúgni, és most hogy én megtettem nem nagyon örül neki.

– Általában nem szoktam lányokkal verekedni, de veled kivételt tehetek. – figyelmeztet. Most komolyan azt várja, hogy elrohanok? Akkor csalódást kell okoznom neki.

Felém lendíti, az öklét én pedig azonnal lehajolok, így a levegőt üti csak. Szándékosan újra felé rúgok de blokkolja a rúgást a kezével. Próbálkozhatok, amíg akarok, kickbox–al láthatóan nem fogom ledönteni a lábáról. Nekilendülök, ahogy az önvédelem órán tanultam. A női test legerősebb része a láb, főleg ha az illető nő sokat fut. A talpammal az Achilles–inára akarok rúgni, hogy romba döntsem a hatalmas testét, és egóját ennek az embernek. Mozgásba lendülök és sikerül a jó helyen megrúgnom. Azonnal a földre huppan.

– Bocsi. – mondom neki egyből, de nem gondolom komolyan. Ezt megérdemelte.

Hirtelen egy újabb nagydarab ember lép be a helységbe, de nem a bejárat irányából jön. Elszántan indul felém, amikor a földön lévő kopasz feltolja magát a földről és elém áll.

– Hagyd. – dörren rá a másikra, aztán felém fordul. – Harcias kis csaj vagy mondhatom. Talán még is tudunk neked helyet keríteni a terembe.

Feszes mosolyt villantok felé.

– Köszönöm.

A kezét nyújtja felém, én pedig elfogadom.

– Leon vagyok.

– Adrianna. – rázom meg a kezét.

Bekísér az öltözőn keresztül a hatalmas terembe és leesik az állam. Középen egy óriási ring áll körülötte pedig zsákok lógnak le a plafonról, és elszórtan különböző gépekkel valamint súlyokkal is tele volt a terem. Gyors felmérést tartok az embereket illetően is. Összesen 8 férfit számoltam, és egyetlen nőt sem magamon kívül. Két férfi egymástól távol elszántan a zsákokat verik, de a másik négy a ring körül állt. Hangosan ordítozva és ugrálva bámulták a ringben küzdőket. El fog a vágy, hogy közelebbről is megnézzem, mit találnak olyan érdekesnek, amikor Leon visszafog.

– Majd később kislány. – tiltakozhatnék, de inkább beleegyezek és tovább sétálok vele egy szabad bokszzsákhoz. A kezembe nyomja a bokszkesztyűket és rám néz.

– Szó szerint beküzdötted ide magad, de ne hozzám gyere sírni amikor a srácok nem hagynak békén. Ebben a teremben már régen nem fordult meg nő. – úgy néz rám, szinte mintha féltene.

– Nem kell értem aggódni. – nyugtatom meg, azzal felhúzom a kesztyűket és elkezdem öklözni a zsákot.

Tíz, talán húsz perc is eltelik, mikor először nézek újra körbe. A ring körül még mindig nagy a nyüzsgés és nem akar vége szakadni a kiabálásoknak. Néha elhalkulnak, amikor egy nagyobb ütést egy puffanás követ, de mindig újra kezdődik.

– Verd szét a képét! – üvölti egy hang.

Újra feléled a kíváncsiságom és a figyelmeztetés ellenére odasétálok a ringhez. Lábujjhegyre állva nézelődök, és bosszúsan fújtatok, amikor semmi mást nem látok csak izzadt, csupasz férfi hátakat. Az egyiknek hirtelen feltűnök és vastag szemöldökét ráncolja ahogy válla felett le néz rám.

– Rosszul látok vagy te tényleg egy lány vagy? – kérdi üvöltve ahogy próbálja túlkiabálni a zajt.

Ez olyan jól megy neki, hogy a másik három figyelmét is rám vonzza. Oh remek.

– Nem látsz rosszul. – forgatom a szemem, de közben feszengek is. Egy embert még eltudtam intézni, de négyet nem hinném.

– Hogy győzted meg Leont? – kérdezi egy másik hitetlenkedve.

– Levettem a lábáról. – válaszolom sejtelmesen, mire páran felszisszennek, mások morognak.

– Kizárt. – jön egy hang oldalról. Megfordulok és szembenézek a hang forrásával, aki most végigmér.

– Pedig így volt fiúk. – szólal meg mögöttem Leon – Most pedig akadjatok le róla, és inkább nézzétek tovább a bunyót ha már a hülye haverotok kiprovokálta.

Hálásan mosolygok Leonra aki csak megrántja a vállát, mintha azt mondaná, szóra sem érdemes, majd megfordul és kisétál a teremből.

Közben a tömeg figyelme újra a ringen és végre én is olyan pozícióba helyezkedtem ahonnan látok is. Két férfi harcol egymással, miközben az alacsonyabbik ide oda ugrál és öklöz, a magasabb csak rugózik egy helybe.

– Gray ma szarrá veri Tommyt. – szólt oda a mellettem álló férfi a haverjának.

– Tommy a hibás. Nem kellett volna belekötnie. Ha nekem mondott volna ilyet, most én állnék ott fent.

– Csak te nem tudnád így elintézni őt. – vágott vissza egyből a másik, mire veszekedni kezdtek de inkább kizártam őket és újra a küzdelemre összpontosítottam.

Nem kellett sokáig néznem őket ahhoz, hogy lássam miért Gray áll nyerésre. Nem vitt felesleges energiát az ütéseibe, a védekezés volt a fő taktikája és csak akkor támadott, ha látta, hogy van értelme. Az alacsonyabb, Tommy, megint üt, miközben Gray meggörnyedve fürgén kikerüli és felegyenesedés közben lendületes felütéssel válaszol. Az ő ütése azonnal célba talál, az ökle találkozik Tommy állkapcsával, és szinte biztos vagyok benne, hogy hallom reccsenni. A férfi egy pillanatra megtántorodik, majd arccal a földnek zuhan. Felszisszenek, mert ezt az ütést még nézni is rossz volt. Akik közel álltak a ringhez most Tommy vérével vannak borítva. A nézőközönség teljesen némán figyel, én pedig libabőrös leszek, ahogy jobban szemügyre veszem Grayt, ahogy épp a nadrágjába törli a kezét fesztelenül.

Ajkaim szétnyílnak a meglepetéstől, a testem olyan váratlanul reagál a látványra, hogy esélyem sincs leplezni, minden az arcomra van írva. Az idegeim belebizseregnek a gyönyörbe. Egész testemben érzem a hatását, amit kivált belőlem, és nem csak azért, mert olyan elképesztően néz ki – pedig édes istenem határozottan szívdöglesztő –, hanem mert most egyenesen engem néz. Sötét haja rövidre volt nyírva de elől, most a homlokába hullott. Fél szemöldöke megemelkedik és gyönyörű zöld szemében jókedv csillog. Van valami melegség a pillantásában, amit nem tudok hova tenni. Rám kacsint, én meg elkábulok, miközben a mosolya elhalványodik, és arckifejezése komollyá változik, a tekintetét azonban továbbra sem szakítja el az enyémtől. A francba! Érzem, hogy a pír felkúszik az arcomon és lángolok. Legszívesebben elrántanám róla a szemem, de valamiért nem megy.

Odaláncolt és most felforr a vérem.

Látszik rajta, hogy tökéletesen tisztában van vele milyen hatást vált ki belőlem, és valószínűleg bármelyik másik nőből. Egyszerre vagyok felizgult és dühös. Még soha nem éreztem ilyen zavarba ejtő érzést, és most csak az jár a fejemben, hogyan tudnék megszabadulni tőle.

Közben halványan tudatába vagyok, hogy mindenki engem bámul a terembe lévők közül, azon az egy szerencsétlenen kívül, aki Tommy körül tevékenykedik.

Végre sikerül elfordítanom a tekintetem róla, és azonnal hátat fordítok neki. Sietve haladok az öltöző felé miközben próbálom letépni a kezemről a még mindig rajta levő kesztyűket.

Hirtelen dobogó lépések hangzanak fel mögöttem, egy meleg kéz elkapja a karom és meglepő erővel hátrafordít. Belebizsergek az érintésébe.

– Mi a... – mordulok fel zavaromba. Egyenesen belebámulok egy izzadt mellkasba, aztán feljebb csúsztatom a tekintetem az erős karján keresztül, át a tökéletes ajkaira, amit borosta vesz körül. Végül minden maradék akaraterőmet összeszedve ráveszem magam, hogy ismét farkasszemet nézzek vele. Az érzékeim megbokrosodnak.

– Nézd. Ha neked is azzal van bajod, hogy itt vagyok... – kezdek bele a lehető leghatározottabban, de sürgetően, és igen udvariatlanul –ha engem kérdezel– félbeszakít.

– A neved. – hörgi zihálva miközben vadul bámul a szemembe. A látszat ellenére őt is rendesen lefárasztotta a korábbi küzdelem, bár nem tudtam sajnálni. Rajta egy karcolás sincs az ellenfelét pedig úgy kellett kitámogatni.

– Ööö... Rose. – válaszolom rövid habozás után. Nem tudom mi vett rá a hazugságra, de nem akartam, hogy ez a férfi tudja a nevem. Úgy nem, hogy én semmit se tudok róla.

– Milyen Rose? – erősködik még mindig. Nem tudom mi történik velem. Könnyen kiszabadulhatnék a szorításából, egy újabb önvédelem trükköt használva, ehelyett minden érzékemmel csak arra a pontra tudok figyelni ahol az ujjai a karomra fonódnak. Itt van a személyes terembe. Betölti, elfoglalja, beszippant engem. Elszívja előlem az oxigént és mégsem zavar. Sőt minden részemmel azért sóvárgok, hogy jöjjön még közelebb. A szívem úgy ver mintha lyukat akarna ütni a mellkasomon, miközben csak itt állok vacogva a hőségtől.

– Evans. – nyögöm ki nagy nehezen az első vezetéknevet, ami eszembe jut, de még mindig nem enged el. Riadtan bámulok a szemébe, miközben ő felgörbülő ajakkal néz rám.

– Rose Evans. – mondja furcsa hangsúllyal, mintha ő sem hinné el teljesen, hogy ez lenne a nevem és egy kicsit kezdem rosszul érezni magam a füllentés miatt.

Érzem a nyelve durvaságát, ahogy formálja a szavakat. A hangja sötét, mint a bűn, és mély, mint az óceán azon része ahová egyetlen búvár sem merészkedik. A szeme forrón, már-már birtoklóan szegeződik rám. Még soha senki nem nézett így rám. A lábaim között felduzzad a vágy.

A nyirkos tenyere hirtelen felcsúszik a nyakamra, a pulzusom vadul vágtat miközben fejét lehajtva apró csókot nyom az ajkamra. Olyan érzésem támad mintha, ezzel itt most, megjelölne. Ennek a férfinak aztán nincsenek problémái az önbizalommal.

Minden ösztönöm azt súgja belül, hogy Szaladj! Amilyen gyorsan csak tudsz, szaladj! A gond csak az, hogy míg az eszemmel előle akarok rohanni a szívem legszívesebben a karjai közé vetné magát.

– Rose. – morogja halkan a számba, majd mosolyogva visszahúzódik. – Örülök, hogy találkoztunk.

Nem vagyok képes egyetlen értelmes gondolatot sem megformálni. Gyorsan kitépem magam a kezei közül és a kijárat felé rohanok. A recepció mellett elhaladva még intek Leonnak.

– Gyere máskor is kislány! – kiállt utánam.

Az igazság az, hogy nem vagyok benne biztos, hogy valaha is visszajövök ide. Hazafelé még mindig érzem a kezét magamon. A legrosszabb az, hogy tudom, bármilyen messzire is futok, előle nem tudok menekülni. A haza fele tartó úton végig ott motoszkál a gondolataim között az arca és a fejemben újra és újra lejátszottam ezt a furcsa találkozást elidőzve a részleteken. A gyönyörű szeme, az erős keze, a kockás hasa. Gray. Ez valami becenév lehet, vagy talán a vezetékneve? Még a rohadt nevét sem tudom. Ő sem tudja a tied mert hazudtál neki! Emlékeztetem magam. A gondolatra még gyorsabban sprintelek vissza a lakásba. Akarom én tudni? Nem!... IGEN.

OLVASD TOVÁBB —> 4. fejezet – Hello, megint