EGY HÉT TELT EL a Michaeltől való kiköltözésem óta és az élet a szüleimmel pont olyan nehéz, mint ahogy számítottam, így minden szabadidőmet lakáskereséssel töltöttem. Természetesen amilyen szerencsés vagyok az ingatlan piac pangott, de a munkatársaim és Olivia segítségével három lehetséges lakás jelöltet így is találtam. Az első kettő, amit megnéztem legyünk őszinték, katasztrófa volt. Különböző okok miatt, de esélytelen, hogy bármelyikbe is beköltözzek így már csak egy maradt a listámon és bár nem hiszek istenben most még is imádkoztam hozzá, hogy az utolsó megfeleljen minden igényemnek. Igaz, volt vele szembe egy apró fenntartásom. Osztoznom kellene rajta egy másik lánnyal, aki már eleve ott él. Nem tudom, hogy képes leszek–e egy idegennel összeköltözni.

De a kétségeket félreteszem, mivel már itt állok a nemrég felújított lakóépület előtt, Brentfordban. A folyosón rövid keresés után megtalálom az lakást amit keresek és bekopogok. Látom a kilincset mozdulni amint belülről lenyomják, és ahogy kitárul az ajtó meglátom Mia Temmert. Azonnal tudtam, hogy könnyű lesz megkedvelni. A magas sötétbarna hajú lány farmert viselt, amit lisztes kéz nyomok díszítettek és egy egyszerű pólót, amin a kedvenc bandám neve volt olvasható.

Riadtan pislogott rám világoskék szemével.

– Izé... Adrianna Ryel vagyok. – amikor még mindig nem szól semmit rájövök, hogy folytatnom kéne – Pár napja beszéltünk telefonon a kiadó szobáról... – Oké. Most már abban sem vagyok biztos, hogy jó helyen járok. De mielőtt visszavonulót fújhatnék, a lány végül kapcsol.

– Ja igen! Adrianna. Bocsi csak kicsit korán jöttél, még nem számítottam rád. – rám mosolyog biztatóan és kitárja az ajtót, hogy beléphessek.

Ahogy beléptem elém tárult a világos és tágas előszoba. Tőlem balra a fogason rengeteg kabát és pulcsi lógott alattuk pedig egy magassarkú és egy balett cipő. Jobbra egy régi bicikli volt a falnak támasztva. A falon mindenféle képek lógtak, színesek és mosolygósak. A padlón világos színű parketta volt lefektetve.

Nagyon szép. Egész otthonos. Széles mosollyal fordultam Mia felé.

– A legjobb banda. – mondtam neki egyszerűen, amivel össze is zavartam.

– Tessék? – értetlenül mered rám, én pedig elnevetem magam.

– A pólód. Imagine Dragons.

– Oh igen. Az összes számuk szövegét tudom kívülről. – mosolyog rám vissza majd a tárgyra tér – Szóval Adrianna. – mondja hosszasan megnyújtva a mondat elejét.

– Ade. – helyesbítettem gyorsan.

– Ade. – Ismétli Mia mosolyogva, miközben kezet nyújt nekem – Mia Temmer vagyok, bocsi, hogy téged is összeliszteztelek.

Válaszom, amiben biztosítani akartam afelől, hogy túlélek egy kis lisztet nem sikerült valami hangosra és érthetőre mivel addigra beljebb merészkedtem és lekötött a lakás látványa. Feltűnt, hogy minden nagyon modern és új. A falak pasztellszínűek, amik a szilvafa bútorokkal tökéletes összhangban vannak. Elegáns de nem túlságosan. Barátságos, és meleg. Nyitott. Olivia imádni fogja ezt a lakást, ha megmutatom neki. Az előző albérletem ehhez képest sehol sincs. Hűha. A konyha felé indultam és valami ismeretlen sütemény illata csapta meg az orromat, mire azonnal korogni kezd a hasam.

– Éhes vagy? – kérdezi nevetve, mire bocsánatkérően néztem. – Mindjárt kész és megkóstolhatod. Ezen dolgoztam mikor megjöttél.

– Gondoltam. – mosolyogtam rá és amikor összezavarodva nézett vissza a nadrágjára mutattam.

Mia sietve próbálta eltüntetni a foltokat, de a keze még mindig lisztes volt így még nagyobb mintát rajzolt a farmerra. Széles mosollyal nézett fel rám és megrándította a vállát. Látszott, hogy vidám természetű lány. Egy ideje kerülöm a túlzottan vidám embereket, de Mia valahogy más volt. Talán a bájos lenne rá a legjobb szó. És különben is. Ahhoz, hogy újrakezdjem, vissza kell találnom a régi önmagamhoz. Ahhoz az Ade-hez aki szeretett új embereket megismerni.

– Körbevezesselek?

– Az jó lenne. – bólintok és követem.

– Egy átlagos panel lakásnál nagyobbra tervezték ezeket. Az volt az elképzelés, hogy modern lakóépületeket húznak fel ide. – magyarázta Mia, ahogy belejebb haladunk, de ez már nekem is feltűnt és mivel akaratlanul is az előző albérletemhez viszonyítottam megállás nélkül, számomra már-már óriásinak tűnt a tér.

Két hálószobával, a nappalival és egy fürdőszobával, amin osztoznunk kell. Igaz a konyha kisebb volt, mint amihez a szüleimnél szoktam, de nagyon jól fel volt szerelve. Mia elmondása szerint a fél életét a konyhában tölti, imád sütni és főzni is. Szabad idejében gasztro blogot vezet, egyébként pedig újságírást tanul. Rengeteget beszélt is erről, amíg a körbevezetést tartotta, de egyáltalán nem bántam. A szomszédokról is mesélt egy keveset, akik még az emeleten laknak erre viszont már csak fél füllel figyeltem, mert közben közelítettünk egy csukott ajtóhoz, ami mögött vélhetően a lehetséges új szobám bújt meg.

– ... Blake elég magának való fickó egy köszönést is alig présel ki magából, ha összefutunk de éjjelente elég hangos tud lenni. Idegesítő – ahogy ezt mondja színpadiasan sóhajt egyet, majd hangnemet vált és újra rám mosolyog – Ez lehetne a te szobád. – mondja, ahogy kitárja előttem az ajtaját.

A szobát a szürke és a barna árnyalatai uralták. A nagy üvegablakokon a függönyön keresztül is bejutottak a nap sugarai, amik egészen különleges megvilágításba helyezték a szobát. A szoba központjában egyértelműen a gyönyörű francia rokokó ágy állt, oldalt diófa íróasztal és bőrhuzatú szék helyezkedett el. Magamban megjegyeztem, hogy túlzottan odafigyelek Oliviára mikor a lakberendezésről beszél, bár most kétség kívül büszke lenne rám. Ahogy továbbhaladtam a szoba részletein felfedeztem egy teljesen üres könyvespolcot is csak arra várva, hogy telepakoljam a könyveimmel. Imádom minden egyes részletét ennek a helynek.

– De szép! – szakad ki belőlem.

Itt akarok élni. Nem érdekelnek a költségek. A pénz nem lesz probléma, amint felvesznek az egyik ügyvédi irodába a tíz közül ahová beadtam a jelentkezésem. Nem érdekel, az sem, hogy a lakótársam egy szószátyár. Majd csak megszokom. Talán még jót is fog tenni nekem, hogy a közelemben van egy ilyen pozitív személyiség.

– Igyunk egy kávét, és beszéljük meg mi legyen. – mosolyog újra rám Mia.

Halványan bólintottam és miközben visszasétáltam a nappaliba hirtelen eszembe jutott, hogy egyáltalán nem számít, hogy én kedvelem-e Miát. Neki kell kedvelnie engem. Ő az aki végül eldönti hogy itt maradhatok-e. Az is lehet, hogy neki én egyáltalán nem vagyok szimpatikus. A gyomrom idegesen összerándul, amikor belegondolok ez nagyon is valószínű. Újabban nem vagyok az a könnyen kedvelhető típus.

– Nem túl egyszerű. – szólal meg Mia mögöttem, és átnyújtja a kávét. – Mármint találni egy lakótársat. A lakbér magas, és a legtöbb normális korombeli már kapcsolatban van, és közösen keresnek lakást.

Ó csak ne most vitassuk meg a szingli témát.

– Én egyedül vagyok.

Kényszerítenem kell magamat, hogy kinyögjem ezt az egy mondatot. A nyelvem ég amikor a egyedül szót formálom vele. Próbálok kipréselni egy mosolyt magamból. Valószínűleg egy megkeseredett örök szinglinek tarthat most. Persze még ez is jobb mint a valóság és ezt a rémtörténetemet Miának nem kell hallania, főleg nem most.

– Üdv a klubban. – rándítja meg a vállát szórakozottan, közben elém tol egy tányér süteményt. Nagyon finomnak látszik, így azonnal leemelek egyet és beleharapok. – Rosszabb napokon már biztos vagyok benne, hogy egyedül fogok meghalni. De ne aggódj, majd eljárunk közösen bulizni. Előbb utóbb meg fogjuk mi is találni a lelki társunk.

Halvány iróniával mondja ezt, de közben úgy csillog a szeme, hogy érzem, tényleg hisz benne. Egy rövid pillanatra újra rám tör a szomorúság. Én már megtaláltam. Majd elvesztettem. Azonban gyorsan összeszedem magam.

– Így van. – mondom tettetett lelkesedéssel – Már alig várom.

Magamban azért imádkozok, hogy ne feszegesse tovább ezt a témát, szerencsére nem is teszi és legnagyobb meglepetésemre kényelmes csend telepedik közénk. Nem sokkal később Mia feláll és a nappaliba sétál át, ahol a dohányzó asztalon lévő papír kupac között kezd turkálni. A nyelvemre harapok és legyőzöm a késztetést, hogy nem túl pozitív megjegyzést tegyek a káoszra ami a lakásba uralkodik. Hogy képes átlátni Mia ezen?

– És mit csinálsz itt Brentfordban? – töri meg hirtelen a csendet még mindig a nappaliból kiabálva ahol görnyedve kutat továbbra is.

– Eddig London egy borzalmas környékén béreltem lakást, de onnan el kellett jönnöm. Egy csendesebb várost akartam keresni, ami azért nincs túl messze Londontól, így kerültem ide.

– Egyetemre jársz? – kérdezte már felém tartva. Úgy látszik megtalálta amit keresett és most egy mappát tart a kezébe. Megráztam a fejem miközben az ujjammal intettem neki, hogy mindjárt megkapja a részletes választ, amint lenyelem a számban lévő isteni sütit.

– Nemrég diplomáztam. Most a Black Castle bárba dolgozom minden este. De próbálok minél hamarabb állást találni.

– Mivel foglalkozol?

– Jogi egyetemet végeztem Londonban, jogász vagyok. – vágom rá késlekedés nélkül, és közben abban reménykedek, hogy nem kérdezi meg miért. Mert az igazság az, hogy fogalmam sincs miért választottam ezt a pályát. De mire elvégeztem megszerettem.

– Tiéd lehet a szoba. – mondja hirtelen Mia és kinyitja a mappát, aminek tartalma többé nem ismeretlen számomra. A lakás bérleti szerződése van benne.

A hirtelen kijelentése mosolyt csal az arcomra.

– Nem szeretnéd előtte átgondolni? – kérdezem még mindig kételkedve miközben mentálisan leszidtam magam amiért saját magam ellen beszélek.

– Szimpatikus vagy, és ahogy elnézem, egész sok mindenben hasonlítunk. Plusz én újságírást tanulok, és nem árt ha van egy jogász mellettem. – kacsint rám.

– Akkor szeretnék beköltözni. – nézek rá és közben kiszakad belőlem egy kis nevetés.

A szüleim házához tartok visszafelé, amikor Alicia Keys harsogva zendít rá a "Girl On Fire"–re. Elmosolyodok, mert pontosan tudom ez kinek a csengőhangja.

– Sziaa! – rikkantok bele leplezetlen jókedvvel, de rögtön elhalkulok, amikor eszembe jut, hogy a taxi sofőr mindent hall.

– A hármas számú lakás is egy borzalom volt? – kérdezi Olivia minden bevezető nélkül.

– Nem! – mondom és közben nevetek – Beköltözhetek.

A telefon egy pillanatra elnémult majd Olivia hangos éljenzésbe kezd.

– A nyaralás Alex–el jól halad?– szakítom félbe, mielőtt végleg megsüketülnék a jobb fülemre.

– Málta egy álom. Alex is. Ide akarok költözni és soha többé nem akarok visszatérni az esős Londonba.

– Itt ne merj hagyni. – mondom félig komolyan félig nevetve, majd témát váltok – Örülök nektek Liv. – mondtam teljesen őszintén, mert hirtelen fontosnak éreztem, hogy tudja. Tisztában vagyok vele, hogy Oliviának gyakran támad bűntudata, amiért ő megkaphatta a boldog befejezését, én pedig nem. De soha nem nehezteltem rá emiatt. Nem lennék képes. – Hiányzol.

– Ígérem, hogy nem foglak. Még Máltáért sem, és te is nagyon hiányzol nekem Ade, ha visszaértünk egyből meg kell, hogy látogass. Átküldök néhány képet a nyaralásról, de most mennem kell. – mondja és közben hallom Alex–et a háttérben kiabálni Liv után.

A hívás megszakad, és szinte azonnal felvillan a telefonom, hogy jelezze barátnőm átküldött képei megérkeztek. Varázslatosabbnál, varázslatosabb helyeket fotózott művészi tehetséggel. Olivia nem túlzott mikor azt, mondta Málta csodálatos hely. Gyorsan görgetek végig rajtuk, majd egy pillanatra lefagy az ujjam, ahogy megáll a levegőben egy közös képük felett. Olivia és Alex pózol egy szikla előtt bikiniben. Gombóc növekszik a torkomba, ahogy rájuk közelítek, aztán már csak Alex feje tölti be a telefonom képernyőjét. A rézvörös hajáról, a kedves barna szemeire vándorol a tekintetem, amit elért a mosolya és az ismerős gödröcskék is jól látszanak. Behunyom a szemem és már nem Alexet látom magam előtt hanem Andrewt. A megtévesztésig hasonlítottak egymásra a Walker ikrek. Egyedül a személyiségükben különböztek, mint ég és föld. Tizenegy éves voltam mikor először találkoztam velük és utána elválaszthatatlan barátok lettünk. Azt hittük semmi nem választhat minket szét. Aztán felnőttünk, én és Andrew közelebb kerültünk egymáshoz Alex pedig más vizekre evezett. Rengetegen jöttek azzal nekem, hogy ha akkor az iskolában a folyosón nem Andrew, hanem Alex jön velem először szembe akkor az ő barátnője lehettem volna. De mindhárman tudtuk, hogy ez nem igaz. Én Andrewhoz tartoztam ő pedig hozzám. Nem a kinézete vonzott benne elsősorban, bár kétségkívül pont olyan csodálatos volt kívül, mint belül. Együtt mentünk jogi egyetemre ahol összebarátkoztunk Oliviával, és közösen mutattuk be Alexnek. Szinte azonnal tudtuk, hogy tökéletesen összeillenek, pont, mint én és Andrew. Egy rövid ideig így négyen, boldogok voltunk.

OLVASD TOVÁBB ---> 3. fejezet - Furcsa találkozás