– GRAYSON HAYES VAGYOK az iroda új vezető partnere. – folytatja mikor nem szólok semmit.

Az igazság az, hogy le vagyok sokkolva. Nem csak a nyilvánvaló ok miatt, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy Mr. Hayes azonos Gray-el az edzőteremből. Sokkal inkább azért mert az az érzésem támad még is, hogy egy teljesen másik ember áll most velem szembe. Míg az edzőterembe majd felgyulladtam a jelenlététől, most hideg zuhanyként ért hűvös, távolságtartó viselkedése. Egy pillanatig tehát hagyom, hogy gondolataim szabadon repkedjenek, és közben analizálom a helyzetem. Igen, itt áll ez az öltönybe csomagolt félisten, akinek az ajkait még mindig érzem a számon, és akinek a képét egész délután próbáltam kitörölni a fejemből, a számtalan helytelen fantáziálással együtt, aminek tartalmára még csak nem is vagyok hajlandó most gondolni. Nem, nem voltam képes megszabadulni tőle, mivel az edzőteremben történtek óta beköltözött a fejembe, pedig még lakbért se fizet, de mindezek ellenére muszáj koncentrálnom, összeszednem magam és úgy tennem, mintha ez az egész a legkevésbé sem érdekelne, különben búcsút inthetek álmaim állásának. Hiszen ő is így tesz.

Talán neki nem is kell színészkednie.

Furakodik a gondolataim közé egy gonosz kis hang, amitől rossz érzés fog el. Miért érzem rosszul ettől magam? Bár belül már ezer halált haltam mostanra, mióta beléptem az ajtón, arra nagyon ügyeltem, hogy kívül ez a legkevésbé se látszódjon. Azzal próbálom nyugtatni magam, hogy ez neki is ugyan annyira kínos lehet mint nekem, hiszen az Isten szerelmére ő csókolt meg engem. Én tulajdonképpen nem csináltam semmit.

– Miss Ryel? – töri meg a csendet és felemelt szemöldökkel, kérdőn néz rám mikor még mindig nem mozdulok az ajtóból. Ezzel döntésre kényszerít és arra jutok, a legjobb ha őszinte leszek amennyire engedi a helyzet.

– Elnézést, csak nem számítottam rá, hogy újra találkozunk. – mondtam, és még engem is meglepett, milyen tisztán és határozottan beszéltem. A jelenlétében ez számomra valamiért igen nehéznek bizonyult. – Arra pedig végképp nem, hogy itt.

Ugyan kit álltatok? Egy utcán való véletlen találkozást sem tudtam volna kezelni ezzel az emberrel, és ez új volt számomra. A férfiak nem hatnak rám így. Soha.

– Képzelheti, hogy engem is mennyire meglepett, amikor beértem ma az irodámba és megkaptam az asszisztensemtől az utolsó rostán átjutott három lehetséges jelölt fényképes önéletrajzát. – ehhez képest nem látszik rajta semmilyen érzelem. Higgadtan beszél miközben meglebegtet a levegőben egy papírt, vélhetően az én önéletrajzomat.

– Ezért még ma be kellett hívatnia, hogy ezt közölhesse? – kérdeztem hirtelen felháborodva.

Egyszeriben világossá vállt számomra minden. Amikor Vivienn Kane felhívott egy pillanatig sem gondolkodtam el azon, hogy ugyan miért ilyen későn hívnak be, és miért alig két órával előtte szólnak. Tudtommal, ilyet nem szokás csinálni de akkor még nem találtam furcsának most viszont felmerült bennem a kérdés:

Miért vagyok valójában itt?

– A másik két jelölt interjújára is ma kerítettünk sort. – vágta rá szinte késlekedés nélkül mintha számított volna a kérdésre. Nem hittem neki és ezt a homlokom ráncolásával, jeleztem is. Ő viszont mit sem törődve ezzel folytatta – De most ha jól tudom, azért vagyunk itt, hogy én tegyek fel kérdéseket.

Megadóan bólintottam és leültem az íróasztalával szemben lévő két szék egyikére mikor várakozva tett egy kézmozdulatot a levegőben feléjük. Mert nem számít mit gondolok Grayson Hayesről, szükségem van erre az állásra és sajnos ő az aki eldönti megkapom-e. Eddig egyik ügyvédi iroda sem jelzett vissza ezen kívül, így nem válogathatok. Hayes állva marad és a kezével támaszkodva az asztalának dől, a szélét szorítva, úgy néz le rám. Nagyot nyelek, közben keresztbe teszem a lábam és az ölemben lévő kezemmel babrálom a szoknyám szélét.

– Szóval Miss Ryel. Az önéletrajzában az áll, hogy tavaly diplomázott az Oxfordon kiválló eredményekkel. Láttam, hogy a gyakorlatát egy neves ügyvédi irodában végezte, egy komoly vetélytársunknál, ahol a diplomája megszerzése után állást ajánlottak önnek, ön mégsem élt vele. Megtudhatom az okát?

Ejha, egyből bele a közepébe. Nagyon igyekeztem, hogy az arcomon ne lássa jelét sem a meglepettségnek, sem egyéb érzelmeknek, ugyan is az oka egyszerű volt. Andrewal közösen kezdtünk ott gyakornokoskodni, de a halála után kínszenvedés volt nélküle folytatni. Befejeztem, mert szükségem volt arra a diplomára de egy percet sem akartam tovább ott maradni. Minden rá emlékeztetett. Nem is beszélve a kollégák szánakozó arckifejezéseiről amivel minden nap szembe kellett néznem.

– Az ott töltött időm alatt, úgy éreztem nem használják ki eléggé a bennem rejlő lehetőségeket, nem adtak egy ügyet sem oda nekem. Csak kutató munkát végezhettem, vagy megbízási szerződéseket iratattak velem.

Nem hazudtam, ez valóban így volt, bár visszatekintve megértem az engem felügyelő ügyvéd döntését. Mikor megkaptam egy autó balesetes pro bono ügyet, minden áron igazságot akartam szolgáltatni a szülőknek akik egy részeg barom miatt elvesztették a lányukat. A probléma az volt, hogy abban az időben én sem voltam olyan lelki állapotban, hogy kellő profizmussal kezeljem a dolgot. Majdnem megúszta a részeg sofőr mert hagytam, hogy elvakítsanak az érzelmeim és az első tárgyalásomon elragadtak az indulatok, az ember védőügyvédje pedig ezt ki is használta. Ha ez nem lenne elég lejárattam magam a bírónő előtt is. Végül azzal az indokkal levettek az ügyről, hogy nem vagyok képes kellő objektivitással kezelni. Hogy túl sok az érzelem bennem, márpedig az ügyfelek iránt nem szabad érzelmi kötődést kialakítani.

Az ügyvédi iroda vezetői ezek után, azonban később sem voltak hajlandók más ügyeket oda adni nekem, hiába bizonygattam, hogy képes lennék tökéletesen kezelni. Mikor rám néztek, ők is csak azt az érzelmileg labilis lányt látták akinek meghalt a vőlegénye. Pedig csak egy hónap volt. Egyetlen hónap amíg hagytam magam darabokra hullani. Azok után viszont már hiába szedtem látszólag össze magam, mindenki átlátott a színjátékon.

– A dolog pozitív oldala, hogy én vagyok a legjobb ha kutató munkára kerül a sor. – tettem hozzá halványan mosolyogva mire Hayes bólintott és úgy folytatta.

– Nekem egy felnőtt megbízható emberre van szükségem akit nem kell pátyolgatnom. Az asszisztensemként nagy lesz a nyomás, a munkaórák hosszúak lesznek. Az állás sok feszültséggel és fáradtsággal jár. – mondja rezzenéstelen arccal, ahogy közli a tényeket. Válaszra nyitom a számat, hogy elmondjam neki, tökéletesen alkalmas vagyok ennek a kezelésére de folytatja – A cégünk szépen megfizeti az alkalmazottait de cserébe eredményeket várunk el.

– Ha nekem adja az állást, biztosíthatom, hogy keményebben fogok dolgozni mint bárki más, és mindent megteszek, hogy minden területen kielégítsem ön az igényeit.

Ahogy ezt kimondom, egyből megbánom. Az arcom lángol és érzem felkúszni a pírt rajta mikor megjelenik lelki szemeim előtt az ide nem illő helytelen kép. Én és Gray ahogy kielégítem... az igényeit. Elszörnyedve nézem, ahogy Hayes arca alig észrevehetően megvonaglik, majd szemöldök ráncolva maga elé mered. Ó remek, Ő is mást hallott.

Másodpercek telnek csak el mikor vissza emeli rám a tekintetét és tovább folytatjuk az interjút. Keményen kifaggat arról, mit tudok a cégről, mit gondolok mivel lennék képes hozzájárulni a fejlődéséhez, és egy rakás ehhez hasonló sablon kérdéssel bombáz amire a válaszadást már előre begyakoroltam.

Mire az interjúnak vége sikerül egy kicsit a csomagolás mögé látnom és egy képet kialakítanom a fejembe arról milyen ember is Grayson Hayes. Ha megkapom az állást, már pedig nagyon remélem, hogy megkapom mert nem tudom milyen lehet a másik két jelölt, de én ma eszméletlenül jól teljesítettem. Szóval amikor megkapom, nehéz hetek, akár hónapok állnak majd előttünk. Az biztos, hogy el fog tartani egy darabig, míg összeszokunk. Ahogy kivettem a szavaiból ő az a fajta ember aki egyedül szeret dolgozni, és csak azért vesz fel maga mellé egy jogi asszisztenst mert azt a szabályok megkívánják.

– Köszönöm Miss Ryel, majd értesítjük. – mondja én közben már fel is állok és a kijárat felé veszem az irányt de egyszer csak mellettem terem és kinyitja az ajtót nekem. Oldalra nézek, hogy én is mondjak valamit, a hirtelen közelsége viszont megint érdekes dolgokat művel a testemmel.

A fenébe is Ryel! Szedd össze magad.

– Én köszönöm, hogy időt szakított rám Mr. Hayes. – bólintottam majd gyors léptekkel kiviharoztam az irodájából végig a folyosón, egészen a liftig és mikor a nehéz fém ajtók rám csukódtak, csak akkor vettem észre, hogy eddig mennyire be voltam feszülve.

Egy sóhajtással kiengedtem az eddig felgyülemlett feszültséget, közben a fejemet ingattam. A jelenléte izgulós tini lánnyá változtat, a gyomromban pedig furcsa érzés keletkezik. Amikor felmerül bennem, hogy ezek pillangók lehetnek, elborzadok. Az nem lehet. Ha minden nap vele fogok dolgozni csak hozzá szokok ehhez. Muszáj lesz.

A lift csilingelő jelzése, hogy megérkeztem a földszintre, szakít ki a gondolataim közül és ahogy az ajtó lomhán kinyílik előttem eszembe jut, hogy fel kéne hívnom Miát. Ha még a városban van most beülhetnénk valahová, rám férne egy ital ezek után. Legalább hatszor hallom kicsöngeni a telefont mire felveszi és beleszól.

– Na szia. – mondja furcsa hangom mintha közben valamivel erőlködne - Hogy ment az interjú?

–Érdekes volt. – mondom hosszas gondolkodás után– Rám férne most egy ital.

–Még a városban vagyok, épp a hatvanadik ruhát erőltetem magamra. – nevet bele a telefonba - Az Alkimista bárhoz közel vagyok. Mire ideérsz én is végzek.

– Tökéletes. Akkor ott találkozunk. –a szám sarkában mosoly bujkál és közben beletúrok a hajamba.

Időközben Mia letette a telefont én pedig még mindig az uborka épület előtt állva felnézek az égre ami ma gyönyörű világos kék színben játszik. Bár sok felhő van rajta egyik sem sötét, és a nap sugarai könnyen átjutnak rajta, engem melengetve. Egy pillanatig csak élvezem a napsütést, ami olyan ritka, majd elindulok Az alkimista felé.