H U N T E R Szemszöge ~ 6 HÓNAPPAL KORÁBBAN

Az idegesség tapintható volt a szobában, ahogy mindenki egymást túlharsogva próbálta kitalálni, mit kellene tennünk az elénk táruló problémával kapcsolatban. Problémaként megközelíteni sokkal egyszerűbb volt, így anélkül is gondolkodhattam rajta, hogy egy pillanatra is eszembe jutna hány élet forog kockán. Hány értékes alakváltó élet. Az efféle objektivitásom juttatott oda ahol most vagyok. Vezető pozícióba az őrség vezetőjeként tőlem várták elsősorban a megoldást.

– Nem hiszem, hogy farkas alakban kellene támadnunk. – szólalt fel hirtelen egy női hang amivel a férfiakat azonnal elhallgattatta.

Nastia Graymark. A név ami a Szent Francis Akadémia minden tanítványának és tanárának ismerős. A lány határozottan épített magának egy bizonyos hírnevet a már meglévő mellé. Gregory Graymark, a falkánk vezetőjének lánya volt, de nem ezért lehetett most itt. Nastia hamar bebizonyította a falka minden tagjának, hogy nem érdemes vele kikezdeni. Egymagában leszedne egy hadsereget. Számtalan harcművészet mestere és minden sportágban kiválóan teljesít. Így amikor jelentkezett, hogy részt akar venni az akcióban a többiek egyetértettek abban, hogy nagy segítség lenne számunkra. Én már kevésbé örültem az ötletnek, bár mint a tanára nem lehetett ellenvetésem. Mindenkinél jobban tudtam mire képes. Elismerem és tisztelem a képességeit de félek, hogy egyszer a vakmerősége és, hogy nem hallgat rám komoly bajba fogja keverni. De most nem engedhetem meg magamnak, hogy elterelje a figyelmem bármi más.

– Nem tudjuk pontosan mivel állunk szemben, és mi fogad majd minket amint belépünk a gyárba. Felelőtlenség lenne farkasként az emberek területére menni, még akkor is ha az a terület erdős. – folytatta és közben az asztalra leterített térképet vizsgálta amit mindannyian körülálltunk.

Ekkor Ivan Nightshade a szomszédos falka alfája felszólalt a szoba sarkából kilépve, ezzel elérte, hogy minden szem rászegeződjön. Talán nem a mi alfánk volt, de neki is megvolt a sajátos aurája ami körüllengte. Az a fajta ami egyszerre parancsol tiszteletet és félemlít meg.

– A falkám tagjai sorra tűnnek el. Segítségért fordultam hozzátok mert elvileg nálatok vannak a legjobb emberek az ilyen feladatokra – többes számban beszélt de a szavait hozzám intézte, mint a legmagasabb pozíciójú emberhez a szobában – erre ez a legjobb amivel elő tudtok állni?

Tény, hogy már két órája próbáljuk a támadási stratégiánkat meghatározni, de ilyen esetben sosem szabad elhamarkodottan dönteni mert az újabb farkaséletek kiontásához vezethet, azt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Ezt el is magyaráztam volna neki, anélkül, hogy megsérteném de ekkor Nastia újra megszólalt. Az állkapcsom erősen összekoccant, frusztrációm jeléül.

– Ó Ivan – mondta és megveregette a két méter magas masszív ember mellkasát – Tudod, a Graymark falka felajánlotta neked a segítségét, mert apám úgy érzi, hogy bár külön falkákat alkotunk, nekünk alakváltóknak össze kell tartanunk. – miközben beszélt, lassan járta körbe az asztalt de itt megállt felnézett egyenesen Ivan szemébe és hangosabban folytatta – De nem szabad elfelejtened, hogy nem a mi farkasaink tűnnek el, és határozottan nem a mi feladatunk lenne megtalálni őket. Ez itt – bökött rá az asztalra amitől a térkép az ujja helyén kiszakadt – a mi módszerünk, ahogy segíteni próbálunk. De ne is álmodj róla, hogy feleslegesen kockáztatom akár egyetlen tagunk életét is a tieidért.

Ezzel Nastia elfordult a férfitól akin az elfojtott düh egyértelmű jelei mutatkoztak. A beszéde alatt nem tudtam levenni róla a szemem most pedig már ő is engem néz. Rám kacsintott, mire önkéntelenül is félmosolyra húzódott a szám. Tudtam előre, hogy ez lesz. Mondhattam volna valamit. Megakadályozhattam volna, hogy megszólaljon és megsértse Nightshade-et de már rég feladtam, hogy megneveljem őt. Nastia Graymark nagyszájú, provokatív, vad lány aki nem arra született, hogy bárki megszelídítse. És végső soron igaza volt. Így tehát anélkül, hogy egy szót is pazaroltam volna szabadkozásra miatta, elkezdtem a tervem ismertetését a csapatomnak.

– Tudjuk, hogy bármi is rabolja vagy öli meg ezeket az alakváltókat, az ezen a területen belül tevékenykedik – mutattam az ujjammal egy nagy sugarú kört rajzolva a térképen. – És én arra tippelek, hogy ide hozhatja őket – ezúttal egy sokkal kisebb kört rajzoltam – Tehát egyet értek Nastiával, hogy okosabb ember alakban támadnunk. Így a képességeink bár gyengébbek lesznek, de a lebukás veszélyét kilőhetjük.

A homlokomat ráncolva tovább gondolkodtam. A térképen korábban bekarikázott terület egy kis erdős részt foglalt magába de többnyire egy tisztásból állt aminek a közepén egy elhagyatott gyárépület volt. Az érzékszerveink ugyan olyan élesek emberi alakban is de lassabbak és gyengébbek leszünk ami megköveteli, hogy nagy létszámmal menjünk. Ezt közöltem is a csoporttal ahogy azt is, hogy Ravencrown falkából is emberekre lesz szükségünk.

– Jordan te menj el intézkedni és szólj Gregorynak is a fejleményekről. Holnap hajnalban indulunk. Addigra álljon készen mindenki.

A csoport egy emberként bólintott a szavaim hallatán majd szétoszlott. Én azonban nem mozdultam és egyetlen pillantással jeleztem Nastiának, hogy ő se menjen sehova. Ahogy a szoba ürülni kezdett úgy szorult hátra a fejemben a készülődő akció gondolata. Végül ketten maradtunk, és bezártam az ajtót abban az esetben ha valaki még is vissza szeretne jönni.

– Faol. – a becenév hallatán felemeltem a plafonra a tekintetem. Még az első órák idején ajándékozott meg vele mikor kiderült számára, hogy skót kelta gyökerekkel rendelkezem, és beszélem is az ősi nyelvet. A faol jelentése farkas. Nem volt szívem neki megmondani, hogy utálom mikor így hív. Csak a gondolat, hogy a szótárakat bújva kereste ki ezt mosolygásra késztetett, tekintve, hogy az olvasás nem a kedvenc időtöltése. – Láttam milyen képet vágtál mikor megszavazták, hogy részt vegyek az akcióban de kérlek tegyél egy szívességet mindkettőnknek és ne próbálj meg lebeszélni róla.

– Megint felelőtlen vagy Nastia. Ez az akció nagyon veszélyes és te még alig voltál terepen. Ez nem olyasmi amivel el kéne kezdeni.

Gyönyörű, mézes whisky árnyalatú szemeit bosszúsan rám helyezte és közelebb lépett ezzel eltüntetve a maradék távolságot köztünk. Folyton ezt csinálta. Tesztelgette, mennyi kell hozzá, hogy elveszítsem gondosan felépített önuralmamat.

– Hát még szerencse, hogy ebben nem csak te döntesz. A csapat szerint szükség van rám. És nem esik jól Hunter, hogy pont te – bökte meg a mutatóujjával a mellkasom. Szerencsére ezúttal kisebb intenzitással mint amikor a térképre bökött. Na nem mintha nem gyógyulnék meg szinte azonnal. – nem bízol bennem.

Elfordult és már az ajtó felé indult amikor elkaptam a kezét és visszafordítottam magam felé. Megakadályozhatott volna, de nem tette. Az arcát viszont nem fordította felém hiába vártam rá.

A kezem már elindult, hogy felemelje az állánál fogva de félúton ezúttal elkapta mielőtt hozzáérhettem volna. Szomorú sóhaj szakadt ki belőlem. Már azelőtt tudtam, hogy szavaim hatástalanok lesznek rá mielőtt kimondtam volna őket de muszáj volt tennem még egy utolsó kísérletet, hogy itthon tartsam.

– Az apád megölne ha hagynám, hogy bármi bajod essen.

Gyenge kísérletet. De az állítás igaz. Gregory akkor bízta rám Nastia tanítását amikor a lány még csak 18 éves volt. És az ember szó szerint levadászott ennek érdekében.

– Hunter McCray. – a férfi zengő hangja betöltötte az egész termet ahogy kimondta a nevem – Úgy hallom falka nélküli omega vagy.

– Jól hallottad Graymark és nem is tervezek ezen változtatni. Nem fogok semmilyen alfát követni. – egy kívülállónak nyugodtnak tűnhettem, de belül tomboltam. Hogy képzeli ez az ember, hogy iderángat Skóciából?! Nem érdekel, hogy egyike a négy hatalmas alfának.

– Hátha tudok olyat ajánlani amit nem tudsz visszautasítani. – mondta az öreg és rám helyezte kéken izzó szemeit. Én továbbra is csak álltam előtte összefont karokkal és készen állva arra, hogy ha szükséges, támadjak. – Tudod a farkasok is beszélnek. És nekem azt mondták te vagy az egyik legjobb harcos. – felmordult, majd végignézett rajtam – Én elhiszem nekik. Falka nélkül életben maradni nem kis teljesítmény. Mióta is vagy ebben az állapotban? – kérdezte, de valami azt súgta, hogy pontosan tudja rá a választ.

– 6 éve uram. – az utolsó szavak égették a szám. Gregory Graymark csak elismerően bólogatott.

– És miért döntöttél 18 évesen úgy, hogy elhagyod a Blackthorn falkát? – egy újabb kérdés amire már eleve tudja a választ. A szememet a plafonra emeletem és ökölbe szorult a kezem ahogy az emlékek elárasztották az elmém.

– Tudja jól, hogy miért. – morogtam fogcsikorgatva.

– Így igaz. – Graymark továbbra is szórakozottan figyelt majd hirtelen komoly arckifejezést vett fel – Térjünk akkor a lényegre. Szükségem van rád fiam. – minden erőmre szükségem volt, hogy leplezzem a meglepetésem és ne hagyjam kiülni az arcomra. Gregory Graymarknak a hatalmas alfának szüksége van rám. – A lányom Nastia – szeretettel mondta ki a nevét és ellágyultak kemény arcvonásai – most 18 éves. Nagy lehetőségek rejlenek benne, hatalmas ereje van és nem fél használni, de ez veszélyessé teszi önmagára nézve is. Szükségem van rád, hogy tanítsd fegyelemre, és arra, hogyan használhatja megfelelően az erejét. – már éppen megszólalnék, hogy megkérdezzem ebben mi a jó nekem de Graymark megelőz – Ha elvállalod teszek róla, hogy senkinek ne kelljen engedelmeskedned, persze kivéve engem – teszi hozzá és közben magában mulat – De ezért cserébe elvárom, hogy a lányomat biztonságban tartsd és ne essen baja.

Ez nem lehet valami nehéz feladat…

Mekkorát tévedtem. Akkor ez valóban jó ajánlatnak hangzott. Ha utólag csatlakozunk egy másik falkához, és nem beleszületünk, évekig tart felmászni a szamárlétrán. A legalantasabb munkákat kellett volna végeznem, és nálam kétszer gyengébbeknek kellett volna engedelmeskednem.

– Tudsz te vigyázni magadra. És én is. Nem lesz semmi baj Hunter. – a szavait egy nyugtatónak szánt simogatással erősítette a karomon. Majd a komolyságát elfújták egy pillanat alatt és felragyogott az arca – Megyek beszámolok Lainának is a fejleményekről, nem fog neki tetszeni, hogy ő itt marad én pedig mehetek. Hajnalban találkozunk.

Ezzel el is tűnt és egyedül maradtam a szobában. Megráztam a fejem, hogy kitisztítsam a gondolataim és visszahajoltam a térkép felé. Holnap nehéz napunk lesz.

⭕⭕⭕

Mire a nap első napsugarai megjelentek, már mindenki készen állt, hogy elinduljunk. Tizenöt fős csapatomon végignézve bizakodóan szálltam be az autóba. Az anyós ülés ajtaja hirtelen nyílt ki és már készen álltam, hogy fogadjam a hívatlan vendéget amikor felismertem a barna hajzuhatagot és a hozzátartozó világosbarna szempárt.

– Jó reggelt Faol! Bocsi a késésért.

– Reménykedtem, hogy meggondoltad magad. – mondtam csalódottan.

– Szó sincs róla – mosolygott édesen rám – Csak az ébresztő órám úgy döntött ma mondja be az unalmast. – meséli színpadiasan a fejét ingatva majd a combjára csap – Még ilyet! Nincs ötleted Hunter, hogy mitől lehetett?

Jordan a hátsó ülésen ekkor már hangosan vihogott.

Ó az isten szerelmére! Kifogom dobni az autóból.

– Igen Hunter – mondja eltorzított hanggal Nastiát utánozva és kétszer drámaibban – Mi lehetett azzal az órával? Csak nem te kapcsoltad ki?

Nem válaszoltam csak erősebben szorítottam a kormányt. Az út hátralévő részében Nastia és Jordan megállás nélkül vitatkoztak. A támadási és védekezési stratégiákról szóló vitánál még elviseltem őket. De amikor már a “hamburger vagy a pizza a jobb kaja” téma volt terítéken tíz perce, legszívesebben kihajítottam volna mindkettőt és volt egy olyan tippem, hogy a velünk utazó másik két örző Michael és James is így érzett.

– Jordan. Tudod, hogy imádlak és te vagy a legjobb fej őrző a Szent Francisben. – ennek a hallatára nem bírtam ki szemforgatás nélkül, még hogy Jordan a legjobb – De ha továbbra is a hamburgereket isteníted a jelenlétemben párbajra foglak hívni. – fenyegetésnek indult de Nastia hamar elnevette magát.

– Akkor jobb lesz ha befogom. Hülye lennék szembeszállni Nastia Graymarkkal. – Jordan azért láthatóan komolyan vette.

– És ez a végszó mert megérkeztünk. – jelentettem be és az autóban azonnal komolyra fordult a légkör.

Az erdő szélén álltunk meg. Nastia szállt ki elsőként az autóból és a kelleténél erősebben vágta be maga után az ajtót amit az izgatottsága jelének vettem. A csomagtartó egy suhogó hanggal nyílt ki és már a ládák zárát is hallottam kattanni amikor kiugortam és egy másodperc alatt mellette teremtem.

– Menj innen mielőtt az összes fegyvert magadhoz vennéd. – hessegettem odébb.

– Ugyan. – sértetten nézett rám – Mintha nem tudnád, hogy nekem nincs szükségem fegyverre. Ember alak vagy farkas.. nem számít. – ahogy ezt kimondta bizonyításul felemelte a kezét. Ujjai végén most körmök helyett halálos karmok voltak.

– Ne szálljon a fejedbe Nastia. – figyelmeztettem – Attól még, hogy az Akadémián nem akad ellenfeled, az nem azt jelenti hogy a külvilág nem tartogat számodra is veszélyeket.

Erre elhallgatott és némán nézte ahogy mindenki kezébe egyesével fegyvert nyomok. Utoljára adtam neki oda és a tekintetemet az övébe mélyesztettem. Reménykedtem benne, hogy kiolvassa belőle a lényeget, ha már hangosan nem mondhattam. Nekiindultunk a vezetésemmel gyalog és meg sem álltunk a tisztásig. Futólépésben haladtunk a fegyvereinket szorosan magunk mellett tartva. Percek alatt megtettük a tizennégy kilométeres távot és már adtam is ki a néma utasításokat ki merre keríti be a gyárat. Minden a terv szerint haladt. A gyár oldalához simulva várt mindenki az újabb jelzésemre amire beronthatunk. Egy darabig csak hallgatóztam és levegőt sem vettem. Semmit nem lehetett hallani így felemeltem a kezem, kifordultam és egy rúgással bevágtam a hatalmas vasajtót. Amit viszont találtunk arra egyikünk sem számított.

Üres volt.

Teljesen üres, és a mindent ellepő porból ítélve már jó ideje az. A biztonság kedvéért még szétküldtem az embereim, hogy kutassanak át mindent de szükségtelen volt. Tökéletes hallásom is ugyan azt a tényt erősítette meg amit a szemeim.

– Oké emberek, haladjunk vissza a kocsikhoz itt nincs semmi.

Nastia mellém vetődött ahogy haladtunk kifelé és akkor sem hagyta el az oldalam amikor a bejáratban megálltam létszám ellenőrzést tartani.

– Egy kicsit csalódott vagyok. – töri meg hirtelen a csendet.

Egy helytelenítő oldalpillantást vetek rá mire újra nekikezd.

– Nem azért mert nem tudtunk ma harcolni. Hanem mert ez azt jelenti továbbra sem tudjuk ki és miért viszi el az alakváltókat.

– Igen ez valóban sajnálatos és nem is lesz kellemes közölni Nightshade-el. – Az arcom alig észrevehetően megrándult ahogy elképzeltem a reakcióját. Ha a holttesteket találjuk itt akkor is több információval szolgálhattam volna neki.

Már elértük az autókat mikor Nastia újra megszólalt. Láttam rajta, hogy már jó ideje gondolkodik de nem szóltam semmit. Elég időt töltöttem már vele ahhoz, hogy tudjam előbb utóbb úgy is megosztja velem a gondolatait, ha érdemesnek tartja.

– Azt hiszem idefele jövet láttam valamit egy bokorban. Visszamegyek megnézni.

– És még is mit mondjak a többieknek? – kérdeztem savanyúan.

Nem rajongtam az ötletért, hogy még egy másodpercet is itt kelljen töltenünk az emberek területén ahol nem alakulhatunk át és ezzel szükségtelen veszélynek tesszük ki magunkat.

– Mond, hogy pisilni mentem. – Ezt már inkább kiabálta mert mire elért hozzám ő már futott visszafelé.

A fejemet ingattam a válaszára és közben egy mosoly játszott az ajkamon. A csoport nagy részét visszaküldtem így már csak öten maradtunk. Türelmetlenül az órámra néztem. Nastia már legalább öt perce nem jött vissza amikor meghallottam.

Egy női sikolyt. Az övét.

Soha nem hallottam korábban így sikítani de erre a hangra a vér megfagyott az ereimbe. Gondolkodás nélkül eredtem futásnak és lábaimat a végletekig hajszolva rohantam, miközben teljes testemben remegtem.

A rohadt életbe! Nem alakulhatok át!

Minden koncentrációmra szükségem volt, hogy a hallásomat és szaglásomat ekkora menetszél mellett is használhassam.

Halványan érzékeltem, hogy három őrző társam is a nyomomban van.

Ez nem lehet. Ez nem történhet meg.

Magamban imádkoztam, hogy csak tréfa legyen és ha rátalálok, jól kinevessen minket. De mélyen belül tudtam, hogy Nastia soha nem viccelne ilyesmivel. Amikor pedig odaértem ez be is bizonyosodott.

Valami rángatta be az erdő sűrűjébe ő pedig minden maradék erejével a földet kaparta. A szeme kéken izott ahogy átakart változni, de mintha valami blokkolta volna. Könnyáztatta arcát figyeltem és eközben a szívem olyan erővel püfölte a mellkasom, hogy semmi mást nem hallottam tőle. Mondott valamit de én csak a száját láttam mozogni.

Újra futásnak eredtem, hogy belekapaszkodjak a kezébe amikor hátulról valaki megrántott. Visszafordultam készen arra, hogy megtámadjam de csak Michael szomorú képe tárult elém, amire együttérzés és veszteség ült ki. Mire visszafordultam Nastia nem volt sehol.

Ezután órákat töltöttünk a keresésével átfésülve a terület minden négyzetméterét. De felesleges volt.

Nem. Volt. Sehol.

Düh öntötte el az egész testem és kontrollálatlanul száguldozott végig rajta. Abban a pillanatban az egyetlen amire gondolni tudtam, hogy hagytam meghalni. Az én hibám, hogy halott.

Mély üvöltés rázta meg a fákat és a madarak egyként szálltak el. Nem voltam benne biztos, hogy az enyém volt az idegen hang egészen addig amíg újra rá nem néztem a többiekre.

Az öklöm hatalmas sebességgel belerepült az első dologba amit talált, és ezzel kiszakított egy fát a helyéről. Jordan, Michael és James hátráltak amikor felismerték mi fog történni én pedig már nem tehettem semmit.

A helyemet átvette, egy hatalmas fekete farkas aki fájdalmában élesen felvonyított majd elszaladt.